In Memoriam Jancsó Miklós

Jancso Miklos csaladtol szerk200Tegnap, 2017. július 20-án fájó szívvel kísértük utolsó útjára a számunka oly kedves és szeretett családtagunkat, az író, színművész, tanár Jancsó Miklóst. Hozzá nagyon közel álló barátja, Jancsó András szavaival köszönünk és búcsúzunk most el.

 

 

 

 

 


„Mondom néktek: mi mindig búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este, 
A színektől, ha szürke por belepte, 
A csöndtől, mikor hang zavarta fel, 
A hangtól, mikor csendbe halkul el, 
Minden szótól, amit kimond a szánk, 
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, 
Minden sebtől, mely fájt és égetett, 
Minden képtől, mely belénk mélyedett, 
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek, 
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk…”
Reményik Sándor: Mi mindig búcsuzunk (részlet)

A magyarság számára drága és emblematikus Házsongárdi temető földje egy újabb testet fogad be és nyújt hajlékot Jancsó Miklós színművész, író, tanár számára. Ebben a temetőben nagyon sok, számára kedves ember várja; szülei, kislánya, rokonai, barátai, ismerősei, köztük sok színész. 

Drága Miklós!

Jó környezetbe kerülsz, annak ellenére, hogy te még egy kicsit késleltetted volna ezt a közeli találkozást, elsősorban az itt maradottak javára és érdekében. Nagyobbik kicsi lányod sírja és két ölelő karja fogad és vigyázza épségedet. 

Akik ismertek és szerettek, az itt maradottak nagyszerű örökségben részesülnek; egy kivételes emberi kisugárzásban, melyet az igazi értékek határoztak meg: a szeretet, a nagylelkűség és kedvesség és egy hivalkodástól mentes, kitűnő szakmai felkészültséggel bíró szeretni való személyiség. Bár pályafutásod nagyobbik részét a színészi lét örömei és viszontagságai határozták meg, mégis a végét az írói munkásságod jelentette, mely igazi sikereket hozott neked. De sikeres voltál az egyetemi oktatásban is, sok-sok egyetemi és teológiai hallgató lett értékesebb és több szép magyar nyelvünk beszédtechnikájának általad történt csiszolása által. Az erdélyi magyar közösség is sok emlékezetes művészi élményt köszönhet hitvestársaddal közösen kimunkált, nagyszerű színvonalon megformált irodalmi estjeitek révén, ahol nem pusztán az irodalmi élményt közvetítettétek, hanem az erdélyi magyarság ügyét is szolgáltátok alázatosan és szerényen. 

Búcsúzunk tőled Reményik Sándor szavait – akit te oly sokszor és oly nagyszerű módon formáltál meg - kölcsön véve: búcsúzunk „minden sebtől, mely fájt és égetett”, „az álmainktól, mik nem teljesültek, a lángjainktól, mik lassan kihűltek”, de nem búcsúzunk „minden mosolytól, mely sugárzott ránk, minden képtől, mely belénk mélyedett”, sugárzóan kedves személyiségedtől és az általad nyert értékektől.

A legutóbbi nagy sikerű könyvedben, a „Volt egyszer egy Kolozsvár…-ban önmagad „ megélt korok eseményeinek rögzítőjeként és nagybetűs Emlékező és Integető Tanújaként” szerepelteted, melyet megerősít a könyv hátoldalán található integetős fotó is. Ezzel kapcsolatban engedd meg, hogy személyes emlékként felidézzem az utolsó könyvbemutató utáni elválást. Nem érezted magad jól, mégis ragaszkodtál hozzá, hogy a kapuig kikísérj minket, majd jött a szokásos integetős búcsú. Mint a fényképen. Mosolyogva. 

Most „a hang csendbe halkul el.” Nyugodj békében!

Budapest, 2017. július 18.

Jancsó András

 

Utoljára frissítve: 2017. július 21., péntek 21:52
Értékelés:
(6 szavazat)
Vissza a tetejére